Épp hogy becsengettek és lassan vége az első hónapnak, máris áll a bál az iskolákban, minden csapból ugyanaz folyik: „a gyermekek nem esznek az óvodai, iskolai menzán”. Az anyukák feldúltak, a gyerekek éheznek, a pedagógusok nem tudják őket lekötni, különben meg a törvényalkotók egyék meg, amit kifőztek. Ebben a témában mindenki hibás, kivéve magát a szülőt. Valóban így van, kedves szülőtársaim?

Más szemében a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát sem”-szól a közmondás.

Történt ugyanis, hogy 2015. szeptember 1-jével hatályba lépett az az EMMI rendelet több bekezdése, amely a reformétkeztetést vezeti be közintézményeinkbe.

Ennek okán mit tesz az átlag magyar ember? Javaslattétel, problémamegoldás helyett háborog, lázít, haragot szít.

Mindenki nagyon okosnak érzi magát, megfelelő utánajárás, alapos átgondolás nélkül írogat mindenfélét, többek között azt a súlyos ténymegállapítást, hogy éheznek a gyerekek. Mivel nincs íze az ételnek, ezért azt nem eszik meg. Nincs íze vagy sótlan? A kettő nem ugyanaz.

Nem célom ismertetni a rendelet teljes szövegét, azt bárki elérheti az interneten, lássuk az érdekesebb részeket.

Az egész napos étkeztetés esetén biztosítani kell legalább egy nyers zöldséget/gyümölcsöt a négy alkalomból. Legalább egy adag teljes kiőrlésű gabonafélét kell kínálni a napi három adagból.

Ennek örülünk, ugye? Hiszen gyermekeinknek lehetősége nyílik több gyümölcs, zöldség és teljes kiőrlésű pékáru elfogyasztására.

Nem eszi meg a gyermeked a gyümölcsöt, zöldséget? Nos, a kérdést előbb önmagadnak kell feltenned: miért nem? „Mindenki a maga háza táján sepregessen.”

Nem eszik meg a gyerekek a teljes kiőrlésű kenyeret, zsemlét sem? Miért?

Még nem látott barna kenyeret, sőt nem is hallott róla? Meg kell venni a teljes kiőrlésű búzalisztet és ki kell próbálni. Az íze nem rossz, egy idő után meg lehet szokni. Mindössze 100 Ft-tal drágább, mint fehér társa. De ezt még most kell megtenni, amíg gyerekek, minél később kezdjük el, annál nehezebb lesz. Ahhoz érdemben nem tudok hozzászólni, hogy egy anya nem főz, nem süt otthon, vagy nem is tud...

Haladjunk tovább, a rendeletben olvasható még, hogy a tej cukrot nem tartalmazhat, bölcsődei étkezés esetén bő zsiradékban sült étel nem adható. Ivóvíz, illetve ásványvíz adható a szükséges folyadék biztosítására. Szénsavas vagy cukrozott üdítőt, szörpöt a közétkeztetésben nem lehet felhasználni. Szintén örömteli hírek.

Legalábbis számomra, mivel a panaszosoknál az általam leírtak említésre sem kerültek, hiszen a legnagyobb felháborodást a só mértékének drasztikus csökkentése váltotta ki. Ugyanis ehetetlen az étel, ha nincs megsózva, többen állítják.

Nézzük az egész napos étkezést a rendelet szerint: 1-3 év közötti gyerekek napi só bevitele 2 g/fő, 4-6 év közötti gyerekek napi só bevitele 3 g/fő, 7-18 év közötti gyereknek napi 5 (legfeljebb 10) g/fő só adható. A rendelet a mértékletességet is betartja, hiszen 6 év alatt kell a 7-18 év közötti gyermekek napi sóbevitelét 10 grammról 5 grammra lecsökkenteni. A fényképen a szemléltetés, döbbenetes mennyiségekről beszélünk! ( A 2 g só mellett egy 5 Ft-os érme, a 10 g só mellett egy 200 Ft-os érme van.)

Nyilván, az emberi szervezetnek szüksége van a sóra, de annak összmennyisége napi szinten nem szabadna, hogy meghaladja a 10 g-ot, felnőttek esetében sem. A túlzott sófogyasztás szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet. Azt nem tudjuk vagy elfelejtjük, hogy az élelmiszeripar előszeretettel használja a konyhasót tartósításra. Így végeredményben a konyhasó mindenben megtalálható (a pékárukban, a szalámikban, a felvágottakban, a konzervekben stb.)

A sózás dietetikusok szerint egy rossz szokás, amit el lehet hagyni. Két-három hónap után már nem fogja az emberi szervezet kívánni.

Tehát eltelt három hét és felütötte fejét a türelmetlenség, a felháborodás. A leszokás egy hosszabb folyamat, a gyerekeknek is kell idő, hogy megszokják az új ízeket. Segíts rajta, használj kevesebb sót otthon. Mérd meg te is mennyi az a sómennyiség, amely szükséges a te családodnak. A só „pótlására” használhatsz zöldfűszereket, feldobják az ételek ízét.

Lehet süket fülekre találok, hiszen egy olyan generáció világát éljük, ahol a szülők kakaós csigával, fonott kaláccsal, ilyen-olyan töltött kis mackókkal tömik a gyermeküket, nem beszélve a tejet sosem látott tejszeletekről, hidrogénezett ostyaszeletekről, kekszekről. Ezek műanyagok, üres kalóriák…

Ne csodálkozzon senki, hogy nem eszi meg a gyermek a sótlanabb ételt, ha otthon a chips, a sós mogyoró, a ropi és társai várják. Nem háborogni kell, hanem egészségtudatosabb életre nevelni őket. Nem kólát, cukrozott üdítőt adni nekik szomjcsillapításra, hanem vizet, ásványvizet.

Tudom vannak kivételek, akik esznek elegendő mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt, de ezt a „moslékot” nem eszi meg az ő gyerekük sem és még a drága térítési díjat is ki kell fizetniük. Nos, hol a hiba? Elgondolkodtató, ha valóban annyira „ehetetlen” lett az ebéd attól, hogy nem raknak bele annyi sót, vajon hány gramm sót tartalmazott előtte az étel? Vagy nem jól értelmezték a rendeletet a közétkeztetést biztosítók?

Mi lenne a megoldás? Hogyan kellene egy ilyen reformétkeztetést bevezetni?

Úgy tűnik, ezen a társadalmon kell dolgozni még, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az információátadásra.

Halljátok meg szavam: egészségtelen a túlzott só és cukorfogyasztás.

A magyar ember szereti a bőséges, zsírban tocsogó, sós és agyon cukrozott ételeket, de nézzük is meg a cukorbetegek, a magasvérnyomásban szenvedők, a szívbetegek és az elhízottak számát Magyarországon. Saját magunkat mérgezzük, és ami ennél is borzasztóbb, gyermekeinket.

A gyerekeink a jövő. El kell dönteni, hogy egészséges felnőtteket akarunk vagy betegeket, elhízottakat. Őket meg lehet és meg kell menteni.

Nem ismert még annyira a reformkonyha hazánkban és mindenki azt gondolja, hogy drága egészségesen élni, vagy egyszerűen nem érdekli ez az életmód. Viszont ha utána sem jár, helyette ítélkezik, lázad, népességünk 20 év múlva sem lesz jobb helyzetben.

Örülnünk kéne, hogy 2015-ben kicsiny országunk közintézményei reformétkeztetést biztosítanak gyermekeinknek. Más nyugati országokban ezért lobbizni kell! Felháborodás helyett a gondolatot haza kell vinni és megreformálni konyháinkat. 

Le a sóval! Szóval?